S Design & Decor

O Holy Night

2015. december 15. - sdd

fa_pici4.jpgNem bírok leállni. A karácsonyi készülődés lázában mindig találok a lakásban egy üres vázát, egy kidobásra ítélt kosarat, vagy „egy fotóra ácsingózó képkeretet”, amit ünnepi pompába öltöztethetek.

A hétvégén megakadt a szemem a folyosón árválkodó három ikeás darabon, amelyek már hosszú ideje arra várnak, hogy egy-egy családi eseményt, vagy gyerek arcot megörökítő portré büszke tulajdonosai lehessenek.

 

Úgy tűnik, egyelőre ez a fajta megvalósítás még várat magára. Ellenben, a karácsonyi dekor igényemet kielégítendően újabb ötletem támadt az üres kereteket nézegetve. Nálunk az ünnepi színek kapcsán a zöld, a piros és az arany a favorit, s bár már sokszor eltudok rugaszkodni ettől az ízlésvilágtól, azért alapvetően még mindig szívesebben használom ezeket, mint mondjuk az ezüstöt vagy a kéket.

S mivel szeretem az egyszerű, ám látványos dolgokat, így ebben az esetben is úgy gondoltam, hogy a kevesebb az néha több. A fekete-fehér kotta pedig csak megerősített ebben. A vastag kartonra nyomtatott O Holy Night című karácsonyi dal szolgálta az alapot az elképzelésemhez.

fa3_resz3.jpg

A három különböző méretű, előre megrajzolt, majd kivágott karácsonyfaforma szélét aranyszínű festékkel megfestettem, hogy némi fényt kölcsönözzek a történetnek. Egy szimpla papírdísz helyett, pedig valamit különlegest szerettem volna készíteni, ezért úgy döntöttem, valahogy kiemelem a térből a képet.

Ezért is volt szükség a három különböző méretű fára, a modern, ma már hobbiboltokban is beszerezhető 3D ragasztó helyett pedig néhány üres gyufás dobozra, annak is a belsejére.

Ezeket ragasztottam a fák hátuljára, és így egymásra a többi elemet. A pompát és a csillogást emelendően pedig egy aranyszínű masni került a legnagyobb fa tetejére.

fa_jo2.jpg

A másik kettő, jelenleg még üres darab is hamarosan bekerül a nagy karácsony dekoralbumba, s amint ez megtörténik, úgy ígérem, azt is megmutatom Nektek.

A bejegyzés trackback címe:

https://sdesignanddecor.blog.hu/api/trackback/id/tr668173920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása